A három tag új projektcégben egyesül
Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése
Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése, miután a pályaépítéssel megbízott konzorcium és az önkormányzat megállapodott a szükséges szerződésmódosításokban.
2012.12.21 17:42MTIA villamospályát építő ATK Debrecen konzorcium péntekig kapott haladékot arra, hogy bemutassa a szükséges garanciákat a munka elvégzésére. Megállapodás született arról, hogy a három tag új projektcégben egyesül, vagyis egyetlen jogi személyiséget alkot. A konzorcium a szükséges bankgaranciát is megszerezte - mondta a politikus.
A projektcéget az Arcadom Zrt., a Keviép Kft. és a Tóth-TD Kft. alkotja, akárcsak a kivitelező konzorciumot, de ennek a vezetője az Arcadom helyett a Keviép lesz.
Kósa Lajos az MTI érdeklődésére elmondta: a megállapodás szerint nettó 7,97 milliárd forint lesz a beruházás végösszege.
Közölte hogy a szerződésmódosítást elküldik az Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, amelynek 30 napon belül kell azt elbírálnia. Amennyiben jóváhagyják, azonnal indulhat a munka.
Az építkezés 2012 elején azért állt le, mert a konzorcium több alvállalkozót nem fizetett ki. A módosítás szerint viszont a jövőben a projektcég csak akkor kaphat pénzt az önkormányzattól, ha igazolni tudja az alvállalkozói kifizetéseket, illetve az önkormányzat maga is fizethet az alvállalkozóknak.
A polgármester szerint a város pozíciói javulnak a szerződés módosításával, hiszen kötbért ezt követően három részhatáridő után is követelhetnek, míg korábban csak a projekt befejezése után volt erre lehetőség. Az első részhatáridő 2013 márciusában jár le, akkorra kell megépülnie a járműveket fogadó remíznek.
Kósa Lajos leszögezte: tartani fogják a határidőket, egy év múlva, 2013. december 20-án kész lesz a villamosvonal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06