Személyautóval ütközött
Belehalt sérüléseibe egy motorosbaleset sérültje
Motor és személyautó ütközött össze a fővárosban, a III. kerületi Kolosy téren péntek délután, a motor vezetője meghalt.
2012.12.07 18:31MTIA baleset részleteiről a rendőrség azt közölte, hogy az első adatok szerint egy személygépkocsi - egyelőre ismeretlen okból - hátulról nekiment egy motorkerékpárnak, amely az ütközés következtében egy éppen zöld jelzésre váró autó alá csúszott. Ezt követően a motorost meglökő személygépkocsi áttért a szemközti sávba, ahol nekiment egy másik autónak, amely a mögötte lévő gépkocsinak ütközött.
A baleset következtében a motoros a kórházba szállítást követően meghalt - tették hozzá. Mint írták, felmerült a gyanú, hogy a motoros korábban, a balesettől nem messze, a II. kerületi Zsigmond téren lopást követett el. Tájékoztatásuk szerint a baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja, a lopással összefüggésben a II. kerületi rendőrkapitányság indított eljárást.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a helyszínről egy hatvan év körüli férfit is kórházba vittek mellkasi és hasi sérülésekkel. A rendőrség azt közölte, hogy a Kolosy téren még tart a helyszíni szemle, de a forgalmat már nem akadályozza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


