Nem az ár a legfőbb szempont
A szolgáltatás minősége felé halad a kgfb piac
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) esetében a minőségi szolgáltatás nyújtását ma még csak a fakultatívan köthető kiegészítő biztosításokkal teremtik meg a biztosítók, de ha a törvénybe bekerül a direkt kárrendezés, akkor a kgfb esetében is a minőség lesz a legfőbb szempont, nem pedig az ár.
2012.11.29 17:47MTIA netrisk.hu internetes alkusz adatai szerint, az idei kgfb kampányban biztosítót váltók személyenként átlagosan 7 ezer forintot takaríthatnak meg. A többségük ezt a pénzt kiegészítő biztosításokra fordítja. A jelzett megtakarításból futja egy baleset- vagy kátyú-defekt-, illetve egy csökkentett térítésű casco biztosításra.
A Generali Biztosító a direkt kárrendezés jogszabályi bevezetésében látja a kgfb minőségének előtérbe kerülését. Ez azt jelenti, hogy az ütközésben vétlen fél a saját választott biztosítójával rendeztetheti a kárát, függetlenül attól, hogy a vétkes félnek kinél van a biztosítása. Ezt követően a biztosító társaságok utólag számolnak el egymással. Ezt a rendszert 2013. január 1-jétől például már Romániában is bevezetik - áll a közleményben.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. arra hívja fel a figyelmet, hogy a kgfb biztosítójukat tetemes kár kifizetésére kényszerítő autósok a napokban kapják meg a felmondólevelet. Nekik az év végéig új biztosítót kell választaniuk. A CLB azt tanácsolja számukra, hogy inkább mondják fel a szerződésüket, mert akkor szabadon válogathatnak a többi biztosító ajánlatai közül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


