Gazdasági totálkár
Kgfb-törvény: a MABISZ tiltakozik a módosítás ellen
A Polgári törvénykönyvbe ütközik és ellentétes az uniós eljárással is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosító javaslata, amely meghatározza a gazdasági totálkár fogalmát, illetve azt, hogy csak számla ellenében fizethet a biztosító a sérült autó tulajdonosának.
2012.11.12 12:58MTIEzt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közölte az MTI-vel.
A jövő évi adótörvényekhez beadott, költségvetési bizottsági módosító indítvány szerint gazdasági totálkárosnak csak akkor számíthatna a jármű, ha a számlával igazolt javítási költségei elérnék vagy meghaladnák a balesetkori forgalmi értékének a 80 százalékát.
A MABISZ szerint egyetlen uniós országban sem határozzák meg a gazdasági totálkár százalékos mértékét, azt a biztosítókra bízzák. A javasolt módosítás komoly zavarokat okozna a nemzetközi károk rendezésében, ahol a 80 százalékosnál jóval alacsonyabban állapíthatják meg a totálkárt, a kárenyhítés érdekében. A tervezett szabály diszkriminálná a magyar károsultakat a külföldi károsultakkal szemben.
A módosító javaslat nagyon magas sérülési arányig javításra kényszerítené a biztosítottakat, ami jó a szervizeknek, azonban sérelmes a fogyasztóknak.
Hasonlóan a szervizeknek előnyös a MABISZ véleménye szerint a másik javasolt módosítás is. Eszerint a vétlen károsult köteles lenne megcsináltatni az autóját, mert csakis így juthatna hozzá a kártérítéshez. Ez a szabály ellentmond a Polgári törvénykönyvnek, de egy, a közelmúltban éppen ilyen ügyben hozott ombudsmani állásfoglalás szerint magának az alaptörvénynek is - közölte a MABISZ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


