A hétsebességes váltó a múlté
Az új BMW 7-es nyolc sebességgel dübörög majd
A jövőre bemutatkozó 7-es BMW-ben debütál a müncheni székhelyű gyártó legújabb fejlesztése, a nyolcsebességes automata váltó. A mérnökök szerint 6%-kal csökkenti a fogyasztást, így végül a hetest is eléri az EfficientDynamics.
2008.06.04 09:10ma.huAz utóbbi években elterjedt hatfokozatú manuális váltókkal a gyártók tényleges fogyasztáscsökkenést tudtak elérni, a prémium kategóriában azonban nem elégednek meg ennyivel. A Mercedes néhány éve fejlesztette ki a hétfokozatú automatáját, elsősorban az erős sportmodellek számára. Aztán tavaly jött a Lexus, és az LS-be már nyolcfokozatú váltót tett.
Ezt más modelljeibe is be szerette volna tenni, de egyszerűen nem fért be. (Az új IS-F-ben egy szerkezetileg eltérő nyolcfokozatú váltómű lesz.) Ezzel szemben a német mérnököknek sikerült ugyanakkorára zsugorítaniuk a szerkezetet, mint a jelenlegi hatfokozatú váltójuk és nincs szükség mellette más mechanikai változtatásokra. Így született meg ez a teljesen új koncepció, amiről egyelőre nem sokat tudunk, egyes információk alapján azonban öt kuplung lesz a szerkezetben, ami drasztikusan lerövidíti a váltási időt.
A hírek szerint a váltókar visszaköltözik eredeti helyére, aminek bizonyára sokan örülnek majd. A mérnökök egyébként kísérleteztek kilenc-, és tízsebességes váltókkal is, azonban úgy találták, hogy a nyolccal érhető el a legkisebb fogyasztás, az előbbieknek már csökkent a hatékonyságuk a nagy hely és súly miatt. A szerkezet ráadásul moduláris felépítésű, így használható lesz a hibrid és az X összkerék hajtású modelleknél is. A későbbiekben természetesen az 5-ös sorozathoz is elérhető lesz az újdonság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06