A márkaszervizek minőséget garantálnak
A legális autószervizekért kampányolnak
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 11 tagvállalata, 16 autómárka képviselője akciót indított, hogy segítse a legális gépjárműjavítói tevékenység piaci pozícióját a feketeműhelyekkel szemben, egyben tudatosítsa az üzemeltetői felelősséget.
2012.10.16 13:11MTIAz egyesület keddi közleményében hangsúlyozza: a márkaszervizek gyárilag rögzített normaidőkkel, azaz óradíjkorláttal, gyári szerszámokkal, műszerekkel, naprakészen frissített szoftverekkel, a gyár által kiképzett szerelőkkel olyan javítási minőséget garantálnak, amely a gépkocsi korának és futásteljesítményének megfelelő eredeti állapot helyreállítását jelenti. A közlemény rámutat: a márkaszerviz által kiadott részletes számla egyben az elvégzett munka és a beépített alkatrészek garanciáját is megtestesíti. A gyári javítási technológia és alkatrészek garantálják, hogy a gépjármű a közlekedésben biztonsággal vehet részt.
Az egyesület közleményében felhívja a figyelmet, hogy ha a balesetet műszaki hiba okozta, akkor a balesetet okozó jármű vezetője az elsődlegesen felelős, akár büntetőjogilag is. Ha ezt a felelősséget nem akarja viselni, akkor a gépjárművet - különösen a világítási rendszerét, futóművét, fék- és kormányrendszerét - mindig olyan műhelyben kell javíttatni, amely bizonyosan rendelkezik a megfelelő szakmai tudással, szerszámokkal, műszerekkel és alkatrészforrással, s az elvégzett munkáról és a beépített alkatrészekről részletes számlát ad - hangsúlyozza az MGE.
Az egyesület szerint tévhit, hogy a márkaszervizek minden esetben drágán, a független szervizeknél nem jobb minőségben dolgoznak. Ugyanakkor sajnálatos - jegyzi meg az MGE -, hogy a márkaszervizekből kiesett munka nem a legális független szervizekhez, hanem a feketeműhelyekbe áramlott. Az egyesület tájékoztatása szerint az Európai Unió közútjain évente mintegy 2.000 ember szenved halálos balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt, és 128.000 ember súlyosan megsérül ugyanebből az okból. Magyarországon évente az utakon mintegy 70 ember hal meg, és 5.000 ember szenved súlyos sérüléssel járó balesetet a gépjármű műszaki hibája miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06