Uniós támogatással
Még sokmillió forintot szánnak a debreceni 2-es villamosvonalra
A Közlekedés Operatív Program keretében további több mint 531 millió forinttal növelik meg a Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal) című nagyprojekt támogatását.
2012.09.09 17:37MTIA város honlapja, a debrecen.hu szerint az első tanulmányterv a lehetséges nyomvonalról 2000-ben készült. A projekttel kapcsolatos tervezési munka megvalósítása érdekében 2004-ben a város - a közgyűlés döntése alapján - az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Regionális Operatív Program forrásaira pályázott, s ennek révén 2006-ban elkészülhettek az első konkrét tervek, melyekben véglegessé vált a nyomvonal is. Év végére elkészültek az engedélyes tervek és megkapták az építési engedélyeket.
A további előkészítés során - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által biztosított források felhasználásával - a kiviteli terv készítésére a város önkormányzata 2007. december 28-án kötött szerződést. A város közgyűlése 2008. január 31-én döntött arról, hogy Debrecen önkormányzata alakítson konzorciumot a Debreceni Közlekedési Zrt-vel, s közösen adjanak be pályázatot az Európai Unió Kohéziós Alapja által támogatandó nagyprojektre, az új villamosvonal megépítésének támogatására.
A pályázatot végül is 2008. február 29-én nyújtották be az Új Magyarország Program támogatási listája és 2007-2008. évi akcióterve alapján. A brüsszeli döntéshozóknak az új villamosvonal terveit 2008. május 28-án mutatták be Debrecenben. A magyar kormány 2008. június 18-án döntött a nagyprojekt nemzeti támogatásáról, majd 2008. június 30-án továbbította Debrecen pályázatát Brüsszelbe.
2008. szeptember 11-én írták alá a program hazai kormányzati támogatási szerződését, 2008. december 19-én pedig az Európai Bizottság - elsőként a magyar nagyprojektek közül - jóváhagyta a 2-es villamosvonal kiépítésének uniós támogatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


