Demonstráció miatt
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd.
2012.08.24 17:12MTISzombat délután 3 órától demonstrációt tartanak a Hősök terén, várhatóan este 7 óráig. A rendezvény miatt már kora délutántól lezárják a Dózsa György utat a Hősök tere környezetében, emellett a környéken több helyen megállási tilalom lép életbe - írta a BKK. Közleményük szerint már péntek este 10 órától szombat este 8 óráig tilos lesz megállni az Andrássy út mindkét oldali szervizútján a Kodály körönd és a Hősök tere között, az Olof Palme sétányon a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti szervizút között, valamint az Állatkerti körúton a Hősök tere és az Állatkerti út között.
A forgalomkorlátozások miatt a tömegközlekedési útvonalakon is több változásra kell számítani. Az 1-es metró szombat délután 2 órától várhatóan este 7-ig nem áll meg a Bajza utca megállóban, és várhatóan délután 3 órától a Hősök tere és a Kodály körönd megállókban sem. A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion irányába, a 79-es trolibuszok a Keleti pályaudvar irányába délután 3 órától várhatóan este 7 óráig módosított útvonalon, a Városligeten át közlekednek.
A 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok szintén délután 3 órától várhatóan este 7 óráig módosított útvonalon közlekednek az Ajtósi Dürer soron és a Városligeten át. A 105-ös autóbusz délután 3 órától várhatóan este 7 óráig az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán keresztül közlekedik. "A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a demonstráció idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom" - írták, hozzátéve, ha a rendőrség úgy határoz, az érintett járatok útvonalán további forgalomkorlátozásra is számítani lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06