261 millió forintból
Megújult az út Kerkafalva és Nagyrákos között
Közel 261 millió forintos európai uniós forrásból megújult a Zala megyei Kerkafalva és a Vas megyei Nagyrákos közötti három kilométeres összekötő út.
2012.08.21 12:37MTIA Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretein belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult beruházást kedden adták át. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorcium összesen 261 millió forintos európai uniós támogatással teljesen felújította a három kilométernyi útszakaszt. A burkolatot megerősítették, a jobb vízelvezetés érdekében kiszélesítették, valamint oldalárkokat építettek ki, a már meglévő vízelvezető árkokat pedig kitisztították.
A Kerkafalva-Nagyrákos összekötő út kiemelt jelentőségű Zala megyében, ugyanis a Hetés tájegység egyik észak-déli irányú közúti kapcsolatát jelenti Zala és Vas megye között, továbbá az Őrségen és a Zalai-dombságon keresztül alternatív útvonal a rábafüzesi határátkelő elérésére is. A MK közölte: az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának 2009-2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192 négy- és ötszámjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítását végzi, összesen 1.265 kilométeren. A várhatóan 2013. végéig megvalósuló program összköltsége több mint 104 milliárd forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06