Három gyerek sérült meg súlyosabban
Stabilizálódott a röszkei baleset sérültjeinek állapota
Stabilizálódott a szombati röszkei baleset sérültjeinek állapota - közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klinikai Központja vasárnap.
2012.07.01 13:36MTIA tájékoztatás szerint három gyerek sérült meg súlyosabban, a felépülésük több hetet vesz igénybe; a klinikára vittek hat felnőtt sérültet is, ők hétfőn elhagyhatják a kórházat. A baleset akkor történt, amikor az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhelynél várakozó kocsisorba rohant egy veszélyes anyagot szállító török kamion.
Három tizenéves gyerek sérült meg súlyosabban - közölte az SZTE Gyermekklinikájának igazgatója. Túri Sándor professzor elmondta: egy kislányt medence- és bordatörés miatt kellett megműteni, és belső mellkasi zúzódásai is súlyosak, állapotát azonban sikerült stabilizálni, már nincs életveszélyben. A másik két gyermek csonttörést szenvedett, egyiküknek a mája is megsérült. A baleset három gyermekkorú sérültjének fölépülése több hetet vesz igénybe - tette hozzá a professzor.
Hat felnőtt kisebb agyzúzódás, bordatörés, nyaki csigolyasérülés, belső zúzódások miatt került az SZTE Traumatológiai Klinikájára - közölte Török László docens. Az ügyeletvezető főorvos elmondta: műtétre nem volt szükség, a megsérült felnőttek hétfőn elhagyhatják a klinikát.
A tömegbaleset szombaton hajnalban történt. A röszkei átkelő kilépőoldalán a Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel, a kamion ebbe a sorba rohant bele hátulról.
A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 esztendős férfi életét vesztette, az akkori tájékoztatás szerint ketten - egy kislány és egy felnőtt - életveszélyesen megsérültek, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A sértetlen utasokat, mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyerekeket az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban helyezte el, és ellátásukról is gondoskodott.
A rendőrség szombaton őrizetbe vette a kamiont vezető 32 éves férfit. A járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


