A részletek még tisztázatlanok
Továbbra is életveszélyes az Érden elgázolt csecsemő állapota
Nem változott, továbbra is életveszélyes annak a három hónapos kislánynak az állapota, akit, azóta elhunyt ikertestvérével együtt, elsodort egy autó hétfő este Érden.
2012.06.20 10:45MTIBalázs Magdolna, a Szent János Kórház kommunikációs vezetője tájékoztatása szerint a náluk ápolt gyermek jelenleg is súlyos, életveszélyes állapotban van. Kedden ultrahang-, röntgen- és laborvizsgálatokon esett át, és idegsebészeti konzíliumot is összehívtak kezelése ügyében, az esetleges szerdai vizsgálatokról még nem tudni – tette hozzá a kommunikációs vezető.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, a rendőrség még nem ismeri a kirendelt szakértők véleményét, és a csecsemők szüleinek meghallgatása is hátravan, így egyelőre tisztázatlanok a gázolás részletei. úgy fogalmazott: nincs új információ az ügyben. Az ikrek babakocsiját az érdi Szövő utcában az úttest szélén tolták a szülők hétfő este, amikor egy 63 éves érdi asszony autójával eddig tisztázatlan körülmények között elsodorta a babakocsit.
A mentők mindkét kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg. Egyikük vérkeringését sikerült újraindítani – őt ápolják életveszélyes koponyasérülésekkel a Szent János Kórházban - , testvére hétfőn meghalt a Heim Pál kórházban. A gázolót kihallgatta a rendőrség, a nő nem kívánt vallomást tenni. Az asszony őrizetét megszüntették, szabadlábon védekezhet. Ellene halálos közúti baleset okozása miatt folytatnak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06