EURO-2012
Felsrófolták viteldíjaikat a kijevi taxisok is
Jelentős mértékben megemelték fuvardíjaikat a zömében engedély nélkül dolgozó kijevi taxisok a pénteken kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság előtt.
2012.06.07 14:20MTI A kontinenstorna kezdete előtt az ukrán fővárosban működő taxik önkényesen mintegy 30 százalékkal emelték meg a viteldíjat. Kijevi illetékesek szerint azonban csak az illegálisan dolgozó taxisok növelték a tarifát - írta csütörtökön a Szegodnya című ukrán napilap internetes kiadása. Anatolij Galazjuk, az Ukrán Taxiszövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a legálisan működő kijevi taxik viteldíjai nem változtak, ám a "feketén" dolgozó taxisok - s szerinte ők teszik ki a bérautósok 95 százalékát - valóban megemelték az áraikat.
Becslések szerint Kijevben körülbelül 50 ezer a taxik száma, de közülük mindössze 2500 működik legálisan. A taxik kilométerenkénti hivatalos alapdíja, a gépkocsi típusától és komfortfokozatától függően, jelenleg 2,2 és 8 hrivnya (kb. 66 és 240 forint) között mozog. Az ukrán főváros vezetése régóta tervezi a taxipiac reformját. Ennek értelmében Kijevben összesen 15 ezer taxi működését engedélyeznék, ám az elképzelés megvalósítását akadályozza a taxis társadalom határozott és jól szervezett ellenállása. A társrendező Lengyelországban sem tökéletes a taxihelyzet, ugyanis a varsói rendőr-főkapitányságot az elmúlt hetekben többször értesítették arról, hogy a taxisok nem méltányosan járnak el ügyfeleikkel szemben, a valós utazási költségeknél magasabb összeget számláztak, ezért az Eb előtt véletlenszerű ellenőrzéseket vezettek be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


