Eddig 550 millió eurót fektetett be itthon
Rekordprofitra tett szert a Hankook Tire
Rekordprofitra tett szert a magyarországi gyártóbázissal is rendelkező Hankook Tire az első negyedévben, elsősorban a külföldi eladások növekedésének köszönhetően.
2012.04.30 11:52MTIDél-Korea vezető abroncsgyártójának 235 milliárd von (208 millió dollár) volt az üzemi eredménye a márciussal végződött három hónapban, közel 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az értékesítési árbevétel 17,12 százalékkal 1,71 ezer milliárd vonra emelkedett.
A Hankook eladásainak 26,7 és 19,8 százalékát kitevő Európában és Észak-Amerikában - 37 és 31 százalékkal nőtt a bevétel, a legnagyobb mértékben azóta, hogy a dél-koreai vállalat megjelent ezeken a piacokon.
A magyarországi vállalat korábbi közlése szerint tavaly több mint 9 millió, az idén 12 millió gumiabroncs készül el a Hankook Tire rácalmási gyárában, ahol novemberben gördült le a gyártósorról a huszonötmilliomodik abroncs.
A Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cég 2007-ben megnyitott első üzeme után elkészült, s nemrég elérte teljes gyártókapacitását a 230 millió eurós beruházással megépült második gyáregység is. Az 58 ezer négyzetméteres gyárbővítés eredményeként a gyár kapacitása elérte a napi 34 ezret, ami lehetővé teszi évi 12 millió gumiabroncs előállítását, továbbá hétszáz fővel, kétezerre nőtt a foglalkoztatottak száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
- 10:40 A ChatGPT is besegített az idei Goncourt-díjas regénybe
- 8:20 Magukra hagytak három kikötött kutyát - az utolsó pillanatban érkezett a segítség
- 6:17 Egyetlen nap alatt 108 buddhista sztúpát emeltek Bhutánban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


