1,5 millió e-matrica
Bejött: ötödével kevesebb sztrádamatricát vettünk
Az idei első másfél hónapban több mint 1,5 millió e-matricát vásároltak az úthasználók, ez a tavalyi azonos időszaki eladási mutatókhoz képest 20, a 2010-es adatokhoz képest pedig 15 százalékos csökkenést jelent − ugyanakkor minden évben január és február hónapokban a legkisebb a forgalom a gyorsforgalmi utakon.
2012.02.21 08:10ma.huErről tájékoztatta a Napi Gazdaságot az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK). Az értékesítési adatok összehasonlításához emellett számos egyéb tényezőt − például az időjárási viszonyokat vagy az üzemanyagárakat − is figyelembe kell venni.
Miközben összességében csökkent az eladott e-matricák száma, több díjkategóriában a korábbi évekkel összehasonlítva emelkedés figyelhető meg. Az éves matricáknál például háromszázalékos az éves szintű emelkedés az idén, február 15-ig több mint 220 ezer ilyet vásároltak az autósok. Ugrásszerűen − több mint 20 százalékkal − emelkedett a havi e-matricát vásárlók száma: 2010 első másfél hónapjában csaknem 110, tavaly 123, idén pedig már több mint 150 ezer darabot adtak el.
A kategória legnagyobb bővülését a jellemzően személyautóra szóló D1 kategóriában tapasztalta az ÁAK - tudósít keddi számában a Napi Gazdaság, hozzátéve: a legnagyobb változás a heti vignetták értékesítésében következett be, mivel január 1-jétől megszűnt a négynapos változat. Személyautókra a legrövidebb időszakra szóló egyhetes e-matrica a korábbi négynapos duplájába kerül. Szakértők emiatt a vásárlások átrendeződésére számítanak; az is elképzelhető, hogy csökken a matricaforgalom, vagyis az autósok egy része áttér a nem fizetős főutakra, növelve ezzel a balesetveszélyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


