13 százalék
5.327 Opelt adtak el tavaly
Az Opel magyarországi személyautó-eladásai közel 13 százalékkal növekedtek 2011-ben, ez 5.327 eladott autót jelent.
2012.01.04 19:54MTIA 2010. évi értékesítés 4.717 darab volt. Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója az elmúlt év eredményéről kiemelte: 15 év után ismét a személyautó- eladások élére került a márka.
Az Opel Magyarország 11,8 százalékos piaci részesedést produkált, ez csaknem egy százalékkal több, mint az előző évi, és európai szinten is kiemelkedő.
A magyarországi személygépkocsi-piacon 2011-ben a mélypontnak számító 2010-hez képest 3,7 százalékos volt a növekedés, 45 ezer fölé emelkedtek az újautó-eladások. A vevők mintegy 70 százaléka cég, a többi magánszemély.
Kovács Tamás megjegyezte, a magánvásárlók között továbbra is az Opel a legnépszerűbb márka.
A modellek közül volumen szempontjából az Astra és a Corsa teljesített a legjobban.
Az idei várakozásokról Kovács Tamás elmondta: a magyar gépjárműpiac a jelek szerint túl van a mélyponton. 2012-ben, reálisan arra számítanak, hogy a lassú autópiaci kilábalás folytatódik, az Opel pedig javíthatja pozícióit.
Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy Szentgotthárdon menetrend szerint készül, és az idén megkezdi termelését az Opel legkorszerűbb motorgyára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


