Folytatódik az első ajtós felszállás bevezetése
Új év, új felszállási rend a BKV-nál
2012. január 2-ától újabb vonalakra terjesztik ki az első ajtós felszállást, így hétfőtől a 13-as, 13A, 39-es, 40E, 113-as, 113A, 188E és 191-es járatokon találkozhatnak a rendszerrel az utasok.
2011.12.31 12:45ma.huA 2012. január végéig tartó új típusú felszállási rendszer több ütemben történő kiterjesztését december elején kezdte meg a társaság.
Az elsőajtós felszállás rendszerének lényege, hogy a járműre felszállni csak az első ajtónál lehet, leszállás céljára a hátsó ajtókat veheti igénybe az utazóközönség. A rendszer megteremti a lehetőséget arra, hogy még felszállás előtt kiszűrjék a bliccelő utasokat, ami a fizető utasok és a BKV számára is kedvezőbb, hiszen az ellenőrzési rendszer célja továbbra sem a pótdíjazás, hanem a jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése, kiszűrése.
A 2012. január végéig tartó új típusú felszállási rendszer több ütemben történő kiterjesztését december elején kezdte meg a társaság. Először a 121-es 140-es és 170-es vonalakon, három hete pedig a 71-es, 152-es, 174-es, 175-ös, 179-es és 197-es járatokon vezették be az új rendszert. Ezt a rendszert vezették be december 19-én a 193E járaton is. Január 2-től pedig további vonalakra terjesztik ki az új típusú felszállási rendszert, így hétfőtől a 13-as, 13A, 39-es, 40E, 113-as, 113A, 188E és 191-es járatokon találkozhatnak vele az utasok.
A BKV arra kéri utasait, hogy támogassák a járművezető munkáját azzal, hogy a jegyüket, bérletüket, vagy a jegy vásárlásához szükséges összeget előkészítik, ezáltal segítve az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


