Mi legyen a roncsautókkal?
Anomáliák a hazai roncsautókkal kapcsolatos jogszabályokban
A Tétényi-fennsíkon április 13-án tartott sajtótájékoztatónkra reagálva a minisztérium jelezte, hogy az EU-s irányelvnek megfelelően a magyarországi jogszabályok jelenleg is kötelezővé teszik az autógyártók és forgalmazók számára, hogy ingyenesen visszavegyék az általuk forgalmazott járműveket.
2008.04.19 18:20ma.huA gond az, hogy az irányelv bevezető részének 7. bekezdésében foglaltakkal kapcsolatos. Eszerint a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az utolsó tulajdonos az elhasználódott járművet egy engedéllyel rendelkező hulladékkezelő helyre költségmentesen eljuttathassa. A hazai szabályozásban a roncsautó visszavétele során két különböző költségforma is felmerül.
Első a bontási átvételi igazolás megszerzésénél, a második a forgalomból történő végleges kivonáskor. 2006-ban több mint 64.000 gépjárművet vontak ki a forgalomból legálisan (legalább ugyanennyit illegálisan), bontási átvételi igazolással, amely során a két díj körülbelül háromszáz millió forintos kiadást jelentett a lakosságnak. Ezért a tulajdonosok szemponjából nem lehet térítésmentes visszavételről beszélni.
Magyarországon a környezetvédelmi kultúra még alacsony szintű, ezért a legcsekélyebb mértékű díjfizetés is eltereli a tulajdonosokat a legális eljárások alkalmazásától, melyet az illegálisan elhelyezett roncsautók száma is igazol. Tovább rontja a helyzetet a 35/2000/BM rendelet, amely a forgalomból történő kivonást is szabályozza, megteremtve a jármű forgalomból történő átmeneti kivonásának lehetőségét, amely akár 10 év is lehet. Ezt az eljárást választó tulajdonosok többsége feltételezhetően szintén illegális módon szabadul meg gépjárművétől, kikerülve ezzel a hivatalos eljárás költségeit.
A hatékony fellépés lehetőségének megteremtése érdekében szükséges a rendelet újragondolása. Az átmeneti kivonásba helyezett autók számáról furcsa módon nem érhető el hivatalos statisztika, de feltételezhető, hogy rendkívül magas az ilyen gépjárművek száma. A műszaki totálkárosnak minősített autókkal kapcsolatban is számos probléma merül fel. Szakértők szerint rendkívül magas az ezzel kapcsolatos visszaélések száma, amelyek során a totálkáros autók jóval az értékűket meghaladó áron kerülnek erre szakosodott bűnbandák kezére, akik a roncsautó rendszámát és papírjait felhasználva azonos paraméterekkel rendelkező lopott gépjárművet helyeztetnek vissza a forgalomba.
A Zöld Kommandó akciósorozat üdvözlendő kezdeményezés, figyelembe véve, hogy a korábbiakban – az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságát leszámítva - semmilyen hivatalos szerv nem fektetett energiát az illegális autóbontók felkutatására. Megemlítendő azonban hogy mindeddig a Zöld Kommandó ellenőrzési tevékenysége kimerült a legálisan működő autóbontók évenkénti többszöri vizsgálatában, az illegális szektor feltárása helyett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


