Befejeződött a táblák és jelzések átalakítása
Megújult az M70-es autóút
Befejeződött az M70-es autóút forgalomtechnikai átalakítása, vagyis az új burkolati jelek felfestése, a táblák kihelyezése, illetve a kétszer egysávos szakaszokon a két oldal fizikai szétválasztása, amelyet a gyarapodó halálos balesetek indokoltak.
2011.11.19 09:45MTIBéni Gyöngyi, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szóvivője elmondta: a mintegy 20 kilométeres autóúton - amelyből 10,7 kilométer kétszer egysávos kialakítású -, összesen 90 millió forintba kerültek a forgalomtechnikai és biztonsági átalakítások.
A munkálatok keretében elvégezték az egysávos szakaszok teljes hosszán a szétválasztást, vagyis dupla záróvonalat és közéjük piros csíkot festettek, amit akusztikus hatású, rázóbordás felfestéssel erősítettek meg. Függőleges műanyag elemekkel is jelzik már a szétválasztást, de új optikai, ledes világítású jelzések is kerültek az útra, amelynek most már teljes szakaszán tilos az előzés.
Átalakították a jelzéseket is, miután az eddig kihelyezett táblák sokasága esetenként átláthatatlannak bizonyult. Több helyen ezért leszerelték a régi jelzéseket, ugyanakkor új, a veszélyes szakaszokra figyelmeztető, három nyelvű táblákat helyeztek ki. Mindezen túl a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára új ellenőrzőpontokat is kijelöltek.
Béni Gyöngyi hozzátette: mindezek a változtatások egyértelműbbé tették az M70-es közúti és burkolati jelzéseit, növelve a közlekedésbiztonságot. Arra számítanak, hogy az M2-esen végzett beavatkozásokhoz hasonlóan a zalai autóúton is csökken a balesetek száma.
Az M70-es forgalomtechnikai beavatkozásaira azt követően került sor, hogy ezen a szakaszon nyáron két halálos baleset is történt. Júniusban hatan meghaltak, hárman súlyosan, 23-an pedig könnyebben sérültek meg egy román autóbusz és egy szlovén kamion balesetében, egy hónappal később pedig szintén két román állampolgár halt meg, amikor autójuk egy ugyancsak román kamionnal ütközött.
Még a buszbalesetet követően, július elején szakértőkből álló munkacsoport alakult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezetésével, hogy az M70-es mellett az M15-ös autóúttal kapcsolatos teendőket megvizsgálják. A munkacsoport augusztusban az M70 autóút teljes autópályává fejlesztését javasolta, a kivitelezés megkezdéséig pedig további forgalombiztonsági beavatkozásokat tartott szükségesnek.
A szaktárca augusztusban közölte: a bizottság megállapításai alapján a kétszer kétsávos bővítéshez szükséges tervezési feladatok elindítását rendelte el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M70 autóúton. Az előkészítés időigénye legalább három, a kivitelezésé további mintegy másfél év, s a beruházás az előzetes becslés alapján 7-8 milliárd forintba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


