Elektromos autók: áttörés 2022-ben
Már csak tíz évük van a hagyományos autóknak?
Egy felmérés szerint nagyjából tíz év múlva lehet számítani az elektromos autók tömeges elterjedésére.
2011.08.29 13:10MTIA nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég mintegy 300 autógyár és beszállító cég vezetőjét kérdezte meg az elektromos autókkal kapcsolatos várakozásairól.
A megkérdezettek 25 százalékának az a véleménye, hogy az ilyen autók 2018-ban már egyáltalán nem fognak ritkaságszámba menni, s valódi alternatívát fognak jelenteni a hagyományos benzines és dízeljárművekkel szemben.
A valódi áttörést a többség szerint 2022 hozhatja meg, miután a rendelkezésre álló technológia viszonylag rövid időn belül meghonosodhat a piacon.
Az összeállítás arra is kitér, hogy a villanyautók szélesebb körül elterjedését hátráltatja, hogy az akkumulátorokkal egy feltöltéssel viszonylag rövid távot lehet csak megtenni, másrészt ezek az autók még igen drágák.
Németországban egyelőre még kevés villamos kocsi fut az utakon, s a német autógyárak kissé le vannak maradva versenytársaikhoz képest. Ennek ellenére a megkérdezettek több mint 50 százalékának az a véleménye, hogy Németország piacvezető lesz e téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


