35 százalékkal csökkenhet
Hibrid hajtású buszt tesztel a BKV
Hibrid meghajtású buszt tesztel egy héten keresztül a BKV a 8-as vonalon. A gyártó szerint egy ilyen jármű használata 35 százalékkal csökkentheti az üzemeltetési költséget.
2011.08.04 13:23MTIA teljesen alacsonypadlós, klímával felszerelt Volvo busz az Uránia és a Gazdagréti tér között szállítja az utasokat a 8-as vonalon csütörtök délutántól augusztus 10-ig, használata, mint minden tesztbuszé, ingyenes, menetrendje letölthető a BKV honlapjáról.
A BKV erről a járműről is várja az utasok véleményét az ugyfelszolgalat@bkv.hu e-mail címre.
Szűcs Árpád, a Volvo Hungária Kft. autóbusz-értékesítési igazgatója a buszt bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a jármű a svéd gyártó legmodernebb autóbusza, párhuzamos hibrid hajtású, az elektromotor és a dízelmotor is hajtja. A megállóban állva, illetve 15-20 kilométeres sebességig a 160 lóerős elektromotor dolgozik, e felett kapcsol be a 215 lóerős dízelmotor, és az optimális fordulatszám eléréséig az elektromotorral együtt hajt. Az EEV károsanyag-kibocsátási szabványnak is megfelelő dízel egység járása közben tölti is az akkumulátorokat, a fékezésnél keletkező energiát pedig visszatáplálja a rendszerbe.
Az értékesítési igazgató közölte: Európában eddig kétszáz ilyen buszt adtak el, az üzemeltetési tapasztalatok azt mutatják, hogy 35 százalékos fogyasztáscsökkentést értek el vele, egy ilyen busz száz kilométeren 15 literrel kevesebb gázolajat fogyaszt, mint a normál üzemű, hasonló járművek. A busz mintegy 30 százalékkal kerül többe, mint egy normál üzemű busz. A Volvo úgy számol, hogy ez mintegy ötéves üzemeltetés alatt térülhet meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


