Beelőz a Távol-Kelet
Kína nyeri a hibridháborút?
Úgy tűnik, Kínában kevesebbet foglalkoznak az európai hibridharcokkal, mint errefelé: ők vetélkedés helyett fejelesztenek, nem is akármilyen iramban. Több elemző szerint valószínűsíthető, hogy 2010-re előrukkolnak egy saját modellel - miközben a konkurencia lemaradása nem változik.
2008.04.08 13:35ma.hu
A GM és a Toyota régóta verseng az első konnektorból tölthető autó elkészítéséért - és többen úgy vélik, egy harmadik gyártóra lesz érdemes figyelni. A kínai BYD ugyanis elkészítette saját megoldását, amit néhány év múlva már a mi kontinensünkön is forgalomba hozhat.
A bizonyos modell, az F3 hibrid változata meglehetős sikerrel szerepelt a Genfi Autószalonon, és a gyár már az év végén forgalmazni is akarja Kínában - a 2010-es évek elején pedig már Európában is. Az 50 kW teljesítményű elektromotor 110 kilométert bír egy feltöltéssel, az akkumulátorra 600 000 kilométer garanciát vállalnak - mindezt pedig egy egyliteres szívócsöves benzinmotorral támogatják meg, ami körülbelül 68 lóerős teljesítmény leadására képes.
A gyár nem pesszimista: már a forgalmazás elején havi(!) 500 kocsin akar túladni, jövőre ezt a számot egyenesen megnégyszereznék. Ezt követné a gyár csúcsmodelljének, az F6-nak a hibrid verziója - a tanulmány már ehhez is kész, Detroitban szintén látható volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


