Több mint 80 jármű Budapesten
Veterán autóritkaságok lepik el szombaton a Széchenyi teret
2011. július 9-én, szombaton a veterán autók szerelmesei több mint 80 autóritkaságban gyönyörködhetnek a budapesti Széchenyi téren.
2011.07.05 12:20ma.huAz 1976. december 31. előtt gyártott különleges járművek a hatodik Donau Masters nemzetközi veteránautós túra alkalmából - Németországból indulva, a Duna mentén Ausztria és Szlovákia érintése után - érkeznek a Budapesti célállomásba.
A mezőny rendőri felvezetéssel a Hungaroringről a Hősök tere – Andrássy út – József Attila út – Széchenyi tér (volt Roosevelt tér) útvonalon halad.
A túra résztvevői - előre láthatóan - 17:30 órakor érnek célba a Széchenyi téren, ahol az érdeklődők másnap reggelig tekinthetik a régi autókülönlegességeket. Az előző évekhez hasonlóan a 2011-es Donau Masters szervezői és résztvevői, idén is összesen 10 000 euróval támogatják a négy Duna menti ország SOS-Gyermekfalvait.
A mezőny egyik legszebb autója egy 1960-ban gyártott Mercedes-Benz 220 SE Ponton Cabriolet. A 220 SE Coupe/Cabrio voltak a Ponton sorozat egyetlen hathengeres modelljei, ezek már a fecskefarkú sorozattal egy időben kerültek gyártásba.
Még mielőtt elkészült volna a fecskefarkú Coupe és Cabrio változata a Daimler-Benz 1942 darabot készített el belőlük 1960 novemberéig, majdnem annyit, mint a 220 SE limuzinból igaz, hogy jóval rövidebb idő alatt. A nyitott változatból összesen 1 112 darab készült.
A Donau Masters 2011-es túra legsportosabb járműve egy 1972-es, 911 S típusú Porsche. A kétajtós, luxus sportkupé kivitelezése a szintén farmotoros Volkswagen Bogáron alapul. 1998-ig, a 996-os kóddal jelzett verzió megjelenéséig léghűtéses volt. Az egyik legsikeresebb versenyautó a világon, számtalan sorozatban indították.
1979-ben a 911-esből fejlesztett 935-ös a Le Mans-i 24 órás versenyben is diadalmaskodni tudott. Az 1999-es "Az Évszázad Autója" szavazáson az ötödik helyen végzett. Az 1953-tól készülő Chevrolet Corvette után a világ második leghosszabb ideje gyártásban lévő sportautója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


