Repcében az igazság, repcében a vigasz
Biodízel gyártására készül Ukrajna
Hétmillió tonnára is kész felfuttatni repcetermelését Ukrajna, amely tavaly bő egymillió tonnányit takarított be e haszonnövényből, és idén a termés elérheti a 2,3 millió tonnát. Elsősorban exportra szánják - lehet valami ebben a biodologban.
2008.04.04 09:20MTIAz ország elsősorban exportra szánná a repcét, mert a hazai feldolgozás esetén a nyert üzemanyag önköltsége is már 40-50 százalékkal nagyobb lenne, mint a benzin kiskereskedelmi ára. A repcével az is gond, hogy az ára tavaly rekordot ért el Ukrajnában. Bioüzemanyagot nagyobb mennyiségben csak masszív állami támogatás mellett lenne érdemes gyártani Ukrajnában.
Az ország mezőgazdasági miniszterhelyettese a nagyobb termés végett növelni kell a növény vetésterületét a tavalyi 1,15 millió hektárról 3 millióra, és javítani a terméshozamot. Ez tavaly mintegy 20 százalékkal hektáronként 1,3 tonnára csökkent. A miniszterhelyettes egy szerdai, bioüzemanyagokkal foglalkozó konferencián megjegyezte: a 7 millió tonnás terméshez a hektáronkénti hozamot 2,5 tonnára kellene felvinni.
Kapcsolódó írások:
- Tíz töltőállomáson tankolható bioetanol
- Shell-Virent összefogás a biobenzinért
- A Magyar Bioetanol Szövetség levele Gyurcsány Ferenchez
- Elfogadta az Európai Parlament a biogáztermelésre ösztönző jelentést
- Levegőben is bevált a biokerozin
- A természetvédők a bioüzemanyag ellen lépnek fel
- Jay Leno és az ő 600 lóerős Corvette-je: sport és bioetanol
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


