Árvíz
Szerbiában hárman tűntek el az áradásokkor
Továbbra is rendkívül veszélyes a helyzet Kelet-Szerbiában, a Vaskapu-szoros környékén. A térségben eddig több mint 500 embert kellett kimenekíteni, az eső azonban továbbra is esik.
2014.09.17 11:48MTI
Három ember tűnt el a szerbiai árvizekben - adta hírül szerdán a belgrádi média.
A szerb sajtó helyszíni jelentései szerint továbbra is rendkívül veszélyes a helyzet Kelet-Szerbiában, a Vaskapu-szoros környékén. A térségben eddig több mint 500 embert kellett kimenekíteni, az eső azonban továbbra is esik.
Az elárasztott településekről helikopterekkel, csónakokkal és hajókkal mentették az embereket, a vizet pedig erős szivattyúkkal igyekeznek eltávolítani. A térségben hétfő óta négyzetméterenként több mint 200 milliméter eső esett, ami négy hónapos átlagnak felel meg.
A Vaskapu 2 vízerőműben továbbra is 30 százalékkal kevesebb áramot termelnek a megszokottnál, mert egyes részeken elárasztotta a berendezéseket a víz. Az illetékesek szerint néhány napon belül helyreáll az áramtermelés.
Zorana Mihajlovic infrastrukturális miniszter szerint az áradások következményeivel kapcsolatban kifejtette, hogy az ország energiaválságban van, mert nincs elég szén, gáz és elektromos energia. A májusi árvizek elárasztották a kolubarai szénbányát, amely fűtőanyaggal látja el az ország elektromosenergia-ellátásának felét fedező Nikola Tesla hőerőművet, most pedig a Vaskapu vízerőműben kellett visszafogni a termelést. Emlékeztetett arra is, hogy Szerbia csak Oroszországtól kap gázt, ami azt jelenti, hogy az ellátás minden egyes megszakítása közvetlen veszélyt jelent Szerbia számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06