Árvíz
Befejezték két zalai falu kitelepítését
Zalaszombatfáról 50, Szijártóházáról 32 embert telepítettek ki a fenyegető árvíz miatt a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai vasárnap estére, a víz továbbra is elzárja a közlekedési utat Bödeházára és Gáborjánházára.
2014.09.14 20:06MTI
Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a személyautóval továbbra is megközelíthetetlen négy település közül a két legmélyebben fekvő faluból este fél hatkor kezdték elszállítani az ott élőket.
A zalai rendőrök a Készenléti Rendőrség, valamint a zalai katasztrófavédelem munkatársai és pénzügyőrök járták végig a lakóházakat, tájékoztatták a kitelepítés menetéről az érintetteket, illetve vizet is osztottak számukra.
A két település lakóit az elöntött utak miatt magasabb építésű kisbuszokkal tudták kivinni falujukból az értük kirendelt autóbuszokhoz, többen azonban saját autójukkal hagyták el a települést.
A lakókat a buszokkal Lentibe szállították, az egyik általános iskolában biztosítottak számukra elhelyezést, a kitelepítettek egy része azonban családtagokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz ment - közölte a katasztrófavédelmi szóvivő.
Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a két falu lakói megértéssel fogadták a kitelepítés hírét, mindenki segítőkész volt.
A két falu útjait a készenléti rendőrök folyamatosan őrzik, illetve állandó járőrözést folytatnak a kiürített falvakban a vagyonbiztonság érdekében - tette még hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06