Árvíz
Készültségi szint alatt tetőzik a Duna Észak-Dunántúlon - egyelőre
Az éjszaka - az előrejelzéseknek megfelelően - újra esni kezdett a Dunántúlon, de reggelre ennek vége szakadt. Meglátjuk, mi lesz!
2014.09.13 11:09MTIVárhatóan a készültségi szint alatt tetőzik a Duna Észak-Dunántúlon - közölte honlapján szombaton délelőtt a regionális vízügyi igazgatóság.
Az éjszaka - az előrejelzéseknek megfelelően - újra esni kezdett a Dunántúlon, de reggelre ennek vége szakadt. A Rába-Répce ausztriai vízgyűjtőjén, a Lajta területén és a Duna néhány kelet-ausztriai részvízgyűjtőjén ugyanakkor gyengülően, de továbbra is csapadékos volt az időjárás - írták.
A Lajtán kialakult második árhullám várhatóan utoléri az elsőt, így az első fokú készültség határa körüli vízszint akár a harmadfok fölé is emelkedhet a jövő hét közepén.
A Vasban intenzíven áradó Rábán az első fokú készültség szintje feletti tetőzésre számítanak a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon. Árad a Répce is, a Marcal jobb parti mellékvízfolyásai közül a Torna és a Hajagos azonban reggelre már apadni kezdett.
Bakonybánknál péntek este tetőzött a Cuhai-Bakony-ér, azóta már csaknem másfél métert apadt. Mezőőrsnél mintegy fél méterrel csökkent a vízszint éjfél óta, Bőnynél, ahol estére várják a tetőzést, még mintegy harminc centis áradásra számítanak a szakemberek. A közeli Concó patak már apad a tájékoztatás szerint. A megye nyugati részén intenzív áradást tapasztaltak az Ikván - közölte a regionális vízügyi igazgatóság.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


