Árvíz
Kijelölték a Balatonnál a védekezésért felelős szakembereket
Az esőzések, és a Balaton magas vízszintje miatt 14 ponton kijelölték a védekezésért felelős szakembereket, de még sehol nem kellett elrendelni vízkárelhárítást a tó körüli településeken.
2014.09.12 16:17MTI
A Balaton vízszintje pénteken 126 centiméter volt, ami 16 centiméterrel meghaladja a szabályozási maximumot. Tavasszal a Balaton hasonlóan magas vízállásánál erősebb széllökésekkor utcákat öntött el a víz, több településen is védekezésre kényszerültek.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta, vízkárelhárításra egyelőre nincs szükség, a Balaton apasztásának sebességét pedig napokon belül növelni kívánják, figyelembe véve a Kapos folyóból a Sióba érkező vízmennyiséget, és a Sió terhelhetőségét is.
Az elmúlt napokban a Balaton vízgyűjtő területére hulló jelentős mennyiségű csapadék miatt Siófok polgármestere már elrendelte a 24 órás figyelőszolgálatot.
Reményei szerint arra nem kell számítani, hogy a tó vize a napokban a partra is kicsap, de ahol nem kellően megoldott a csapadékvíz elvezetése, ott a vízszint emelkedése miatt fel kell készülni arra, hogy a pincék víz alá kerülhetnek. A figyelőszolgálatban a katasztrófavédelem, a vízügy munkatársai és a siófoki Városőrség is részt vesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06