Árvíz
Még mindig több ezer ember van fedél nélkül Bosznia-Hercegovinában
Az utóbbi 120 év legsúlyosabb áradásának tartott árvíz több mint egymillió embert, valamint az ország területének egynegyedét érintette.
2014.06.04 17:26MTI
Húszezer ember még mindig nem térhetett vissza otthonába a Bosznia-Hercegovinát sújtó esőzések és árvizek után - jelentette ki Zlatko Lagumdzija, a nyugat-balkáni ország külügyminisztere szerdán Szarajevóban.
Az egykori Jugoszlávia országait lefedő e-novine.com című hírportál beszámolója szerint a politikus azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az árvízkárok helyreállításához szükséges adományozói konferenciáról tárgyalt a Bosznia-Hercegovinában szolgálatot teljesítő diplomatákkal.
Az adatokat ismertetve elmondta, hogy az utóbbi 120 év legsúlyosabb áradásának tartott árvíz több mint egymillió embert, valamint az ország területének egynegyedét érintette. Kifejtette: 78 településen hatalmas károk keletkeztek és 50 ezer embert kellett kitelepíteni, illetve kimenteni a víz fogságából.
A károk rendbehozatala hosszú folyamat lesz - mondta, hozzátéve, hogy a kárfelmérést követő első hat hónapban elsősorban a kórházak, iskolák, és a mintegy 100 ezer teljesen vagy részben megrongálódott lakóház felújítása lesz az állam feladata.
Ezenkívül eltakarítják a hulladékot, hogy megelőzzék a fertőzések terjedését. A következő lépés az utak, a hidak és a vízvezeték helyreállítása, a mezőgazdaság megújítása, illetve a kis- és középvállalkozások segítése lesz.
A kárfelmérést a boszniai intézmények munkatársai mellett az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a Világbanknak és az Európai Bizottságnak a szakértői végzik.
Lagumdzija arról is tájékoztatott, hogy június 18-ig várhatóan elkészül a közvetlen és a közvetett károk értékének, valamint a gazdasági veszteségek nagyságának felmérése, ami az adományozói konferencia egyik alapja lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


