Ár után belvíz
Szigetmonostoron 21 embert kiköltöztettek a belvíz miatt
Molnár Zsolt (független) polgármester közölte: a Szigetmonostorhoz tartozó Horány 44 ingatlanját - főleg üdülőket - érinti a belvíz, amely miatt 21 embernek kellett kiköltöznie.
2013.06.27 22:15MTI
Itt még az árvíz ellen védekeztek Szigetmonostornál, Fotó: MTI
A belvíz miatt 21 embernek el kellett hagynia az ingatlanját csütörtökön Szigetmonostoron - tájékoztatta a település vezetője az MTI-t. Molnár Zsolt (független) polgármester közölte: a Szigetmonostorhoz tartozó Horány 44 ingatlanját - főleg üdülőket - érinti a belvíz, amely miatt 21 embernek kellett kiköltöznie. Közülük hárman vették igénybe a megnyitott befogadóhelyet, a többiek rokonoknál, ismerősöknél kaptak szállást. Kitelepítésre ott volt szükség, ahol a szennyvízaknák és a kutak is kiáradtak, és a víz az udvarban, a ház környékén van.
Hozzátette: ezen a területen a fúrt kutakból származó víz ivása kockázatos, ezért megtiltották a fogyasztását, és az önkormányzat biztosít ivóvizet a lakosságnak. Azokon a részeken, ahol a szennyvízaknák kiöntöttek, mobil WC-ket helyeztek ki. Molnár Zsolt megjegyezte, hogy a Duna hétvégi emelkedő vízszintje le fogja lassítani a talajvíz csökkenésének ütemét, de biztató, hogy csütörtökön már nem emelkedett a talajvíz szintje.
Spitz Alexandrának, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint 16 tűzoltó vett részt a munkálatokban, a Csalogány utcából az ártéri erdőbe szivattyúzták a vizet egy nagy teljesítményű és további öt szivattyúval, az érintett utcákat pedig fertőtlenítették. Korábban - június 9-én - az árvíz miatt költöztettek ki Horányból 162 lakót, mert a község Szentendre felé eső oldalán egy magasparton átbukott a Duna, utat törve a lakott részek felé. Az áradás száz házat érintett. Két nap múlva, kedd délután 69-en visszaköltözhettek, majd folyamatosan térhettek haza további lakók is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


