Nemzeti összefogás
Csaknem 363 millió forintnyi adomány érkezett a károsultak számára
"Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forintnyi adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül."
2013.06.18 09:27MTI
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően jelentette ezt be.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a 1357-es SMS-számra több mint 607 ezer ember küldött üzenetet, ennek értéke 145 millió 156 ezer forint. A nemzeti összefogás számlaszámára pedig 217 millió 101 ezer forint folyt be.
Az adományokat öt karitatív szervezeten keresztül használják fel - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy június 23-án tematikus nap lesz a közmédiában, és ennek kapcsán még további adományokra számítanak.
Kapcsolódó írások:
- Baranyában is megkezdődött a homokzsákok kiürítése
- Több mint 200 ezer ember volt közvetlen veszélyben az árvíz során
- Orbán: "Újra van öntudat és van elszánás"
- Szerdán megnyithatják a Margitsziget egy részét
- Ismét végig járható a 2-es főút
- Átvágják a nyári gátat Bátán
- Megnyitják a budai alsó rakpartot
- Folyamatos a helyreállítás Fejér megyében
- 600-700 milliárd forint elég lenne a teljes körű védelemre?
- Gátmetszés lesz Bátán - így rövidítik le a védekezést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


