Árvíz
Mindenhol rekordot döntött a Duna - már csak Mohács maradt
A legnagyobb vízállások - Mohács kivételével, ahol csütörtökön várható a tetőzés - mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legmagasabb szinteket.
Nézze meg az áradás képeit >>> 
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb, szerda déli összesítése szerint annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, a vízügyi szakemberek szerint továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a védművek állapotára és a szükséges védekezési terv végrehajtására. A korábbi árhullámok tapasztalatai rámutattak, hogy a védekezési időszak egyik legfontosabb része az apadás, amikor a nagyrészt földből épült árvízi művek szilárdsága, állékonysága jelentősen csökken. A vízügyi szolgálat szakembereinek a fokozott megfigyelést és a beavatkozásokhoz szükséges erőforrások helyszínen tartását ebben az időszakban is biztosítani kell.
Hozzátették, hogy az OMIT szakvéleménye szerint Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt a terület, az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Felhívták a figyelmet arra, hogy például a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt, akár fakidőlésekre is számítani lehet.
A legfrissebb adatok szerint az országban jelenleg több mint 807 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség. Ebből rendkívüli a védekezés 538 kilométeren, a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon. Harmadfokon védekeznek mintegy 62 kilométeren, a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán, elsőfokon több mint 206 kilométeren a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok-Sióagárd között és a Zagyva középső szakaszán.
A legfrissebb vízállási adatok szerint szerda délre Nagybajcsnál a tetőzés óta már több mint 3 métert apadt a Duna. Itt péntek estétől 907 centiméteren tetőzött a Duna, szerda délben 593 centiméteres volt a folyó vízállása.
Budapesten már csaknem egy métert csökkent a vízszint. A fővárosban hétfőre virradó éjjel 891 centiméteren tetőzött a folyó, míg szerda délben már 790 centiméteres vízállást rögzítettek. Baján a hajnali 5 órás 989 centiméteres tetőzés óta 7 óra alatt 3 centiméterrel csökkent a vízszint.
Mohácson csütörtökön 965 centiméteren várják a tetőzést. Itt szerda délben 957 centiméteres volt a Duna vízszintje.
A miniszterelnök legutóbb Baján is járt...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


