Árvíz

Gátszakadások nehezítik a védekezést Németországban

Egy nap alatt két helyen is beszakadt a gát az Elba németországi szakaszán, ahol hétfőn ismét ezreket kellett kitelepíteni, és az áradás már fő vasútvonalakon is hátráltatja a közlekedést.

2013.06.11 08:49MTI
Nézze meg, hogyan árad a Duna >>>

A Németországot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán csökken a víz szintje, így Drezdában hétfő este feloldották az előző hétfőn elrendelt katasztrófariadót, és csökkentették az árvízvédelmi készültség szintjét.

A középső szakaszon, a Szász-Anhalt tartományi Stendal járás területén viszont egy nap alatt két hosszabb szakaszon is átszakadt a gát. Több település lakosságát ki kellett telepíteni, és lezártak egy vasúti hidat, amelyen a Berlin-Frankfurt és a Berlin-Hannover vonalon közlekedő InterCityExpress vonatok járnak, mindez pedig szétzilálta a menetrendet.

Az Elba alsó szakaszán csak a hét második felére várják az árhullám tetőzését, de több helyen már a nyár elején a megszokottnál 4-5 méterrel magasabb vízoszlop nyomja a gátakat, és a folyó mentén mindenhol erősítik a védműveket. Az Elbán és mellékfolyóin, valamint a Duna bajorországi szakaszán június elején kezdődött áradásoknak eddig legkevesebb hét halálos áldozatuk van Németországban. Még vizsgálják, hogy két további haláleset összefügg-e az árvízzel.

Angela Merkel kancellár eddig háromszor tekintette meg az árvízi védekezést. Hétfőn a brandenburgi Wittenbergénél járt a tartomány szociáldemokrata miniszterelnökével, Matthias Platzeckkel. A kancellár hangsúlyozta: a 100 millió eurós kormányzati sürgősségi segélyalap létrehozása csak az első intézkedés volt. "Természetesen tudjuk, hogy a károk milliárdos nagyságrendűek" - mondta Merkel, hozzátéve, hogy "az állam nem hagyja magára az árvízkárosultakat".

Hétfőn az ellenzéki szociáldemokraták, a Zöldek és a Baloldal mellet a konzervatívokkal kormányzó liberálisok is felsorakoztak amellett, hogy hozzanak létre egy állami támogatási alapot a 2002-es nagy árvíz után életre hívott pénzalap mintájára, amelyből nagyjából 6 milliárd eurót osztottak ki. A szövetségi kormány csütörtökön egyeztet a tartományi miniszterelnökkel a terhek méltányos megosztásáról.

2002-ben összesen 11 milliárd euró kárt okozott az árvíz az Elba mentén. Az első becslések szerint ezúttal nagyobb károk keletkezhettek. Bajorországban például a dunai árvíz csak a mezőgazdaságban mintegy 70 ezer hektár termőterületet tett tönkre és 115 milliós kárt okozott a bajor mezőgazdasági minisztérium hétfőn közzétett becslése szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.