Hétfőn 895 centiméter körül várják a tetőzést
Tarlós: 930 centiméterig megvédhető a főváros
Éjjel-nappal több százan dolgoznak a Margitszigeten, civilek már nem mehetnek be, eddig 500 ezer homokzsákot építettek be.
2013.06.07 12:24MTI
Budapesten 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost - mondta a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.
Tarlós István közölte: a Római-parton negyven árvízvédelmi kaput már bezártak, pénteken még hármat zárnak be, tízezer köbméter agyagmaggal megtámasztották a töltés talpát, a csillaghegyi kitelepítés valószínűsége minimális, de arra is fel kell készülni.
A Margitszigetet 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni, bár belvízre számítani kell a sziget belsejében - mondta Tarlós István. Hozzátette: éjjel-nappal több százan dolgoznak a helyszínen, civilek már nem mehetnek be, eddig 500 ezer homokzsákot építettek be. Befejeződik a szigeten "a tengeri kígyó" kialakítása is: hetven darab húszméteres tömlőt fektetnek le, amelyet először levegővel, majd vízzel töltenek meg. Átmérője 90 centiméter, egy elem súlya 13 tonna.
A Batthyány téren délben lezárták a HÉV-megállót, így a szentendrei HÉV csak a Margit hídig közlekedik.
Az Erzsébet hídnál a hiányzó támfalat homokzsákokkal pótolták, vízbetörés nem várható. Háros-Horgásztelepet a jelenlegi állás szerint homokzsákokkal meg tudják védeni. A csepeli szennyvíztisztító telep továbbra is biztonságosan működik, a 4-es metró elöntésének valószínűsége nulla - fogalmazott a főpolgármester.
A további intézkedéseket sorolva Tarlós István elmondta, hogy a Barát-pataknál megindult az átemelés, visszaduzzasztásra nem kell számítani, a Pók utcai lakótelepnél a Aranyhegyi-patak felől 150 folyóméter hosszan raktak ki homokzsákokat. A Dagály strandot lezárják, mivel a strand nem védhető, és a Hajógyári-szigetet sem lehet megvédeni.
Tarlós István közölte: normál esetben másodpercenként 2500 köbméter a Duna vízhozama, ez most nyolcezer köbméterre emelkedett.
Kapcsolódó írások:
- 1357 - a nemzeti adománygyűjtő vonalon várják a felajánlásokat
- Komáromnál is rekord dőlt - pedig csak szombatra várják a tetőzést
- Romániában két ember halálát okozta az ítéletidő
- Áder szerint szervezettebb a védekezés, mint korábban
- Harmadfokú készültség lépett érvénybe Szentendrén
- Orbán: a legrosszabbra is fel kell készülni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06