Árvíz
Vészhelyzet: így épült az ország első mobilgátja - képek és videó!
Intenzíven, sok ezer emberrel folyik a védekezés az árvíz sújtotta Duna-szakaszokon. Szentendrén idén készült el az ország első mobilgátja, amely a belvárost védi árvíz idején. A 333 méteres szakasz most vizsgázik élesben, a terheléses próbán jól szerepelt.
2013.06.05 18:23ma.huPest megyében is megkezdődött a védekezés, kitelepítések is történtek, és megvannak azok a kockázati helyszínek, amelyek egy ilyen jelentős árvíznél különös figyelmet érdemelnek. Ilyen Szentendre is, melynek több területe árvízi szempontból veszélyeztetett, védelmük megerősítése jelenleg is zajlik. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szerint az itt épült új mobilgátról mint árvízvédelmi rendszerről a külföldi vélemények mindenhol pozitívak.
A mobil árvízvédelmi fal 333 méter hosszú szakaszon, 840 centiméteres magasságig védi az óvárost teljes biztonsággal. A 840 centiméter a várt árvízszintnél mintegy 40 centiméterrel magasabb.
Szentendrén, ahol nincsen megfelelő gát, ott hagyományos, homokzsákos megoldást alkalmaznak, a védekezésben a katasztrófavédelem is segít fóliával, szivattyúval, zsákokkal.
Visegrádon sokan dolgoznak a 11-es főút védelmén, homokzsákból készül egy nyúlgátrendszer. Dunabogdánynál - ahol nincs kiépített védvonal - számos lakóépület víz alá kerülhet, így az ott élőknek fel kell készülniük a kitelepítésre. Budakalászon a Barát-patak torkolatának felső részénél folyik a védekezés.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adatai szerint 29 veszélyeztetett település van, 11 az érdi és 18 a váci kirendeltség területén, a Duna jobb és bal partjáról is. A legjelentősebb védekezési munkák Kisoroszinál, Visegrádon, Leányfalun, Szentendrén, illetve Vácon, Sződligeten zajlanak, de valamennyi település készül a védekezésre. Egyelőre mindenhol van elég homokzsák, homok, és megfelelő számú ember áll rendelkezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06