104 ezer homokzsák
Győr megyében 21 embert kellett kitelepíteni
Mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el.
2013.06.04 14:57MTI
Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából Győr-Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt, mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el - közölte a katasztrófavédelem megyei igazgatósága kedden a honlapján.
A tájékoztatás szerint az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt.
A hétfőn felmért készletekben 104 ezernél is több homokzsák szerepel, ebből aznap mintegy tízezret szállítottak ki az egységekhez. Afganisztán-USA-emberi jogok Őrizetbe vettek egy afgán ezredest fogolykínzások ügyében
Maidan Shar, 2013. június 4., kedd (MTI/Reuters) - Őrizetbe vették kedden az afgán hadsereg egyik ezredesét, mivel foglyokat adott át egy afgán férfinak, aki egy emberjogi visszaélésekkel vádolt amerikai akciócsoporttal állt kapcsolatban.
Egy kabuli tisztségviselő szerint a Vardak tartományban szolgáló ezredes felelőtlenül járt el, amikor átadott foglyokat a Zakeria Kandahári nevű férfinak abban a hiszemben, hogy ő az amerikai különleges erők egy olyan egységének dolgozik, amely foglyok kihallgatására jogosult.
Az afgán kormány mind Kandahárit, mind az amerikai különleges egységet az emberi jogokkal való visszaélésekkel, illetve azokban való bűnrészességgel vádolja. Az ezredes elismerte a foglyok átadását.
Vardak tartomány Nerh körzetéből már korábban is érkeztek jelentések a biztonsági erők által elfogott helyiek zaklatásáról, kínzásáról, sőt megöléséről is. A múlt hónapban afgán és amerikai erők közös razziái során elfogott három férfi holttestére leltek egy nerhi katonai támaszpont közelében.
Az afgán hatóságok és az amerikai parancsnokság alatt álló nemzetközi erők viszonya az emberi jogi visszaélések miatt megromlott, és Hamid Karzai államfő ez év februárjában elrendelte az amerikai különleges erők kivonását a térségből.
Kapcsolódó írások:
- Árvíz - Pozsonyban ülésezik a válságstáb
- Passaunál már apad a Duna
- Kilencszáz katona az észak-dunántúli gátakon
- Mókusmajom született a vízzel elárasztott prágai állatkertben - az Úszó nevet kapta
- Több száz katona szállja meg a gátakat
- Csehország északi részén ismét ezreket kellett kitelepíteni
- Árvíz: romlott a helyzet Regensburgnál, utcákat zártak le
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06