Árvíz
Passaunál már apad a Duna
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, a védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
2013.06.04 13:19MTIA bajor városnál, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, a Duna 12,80 méter körül tetőzött az éjjel. Hajnalban már 12,40 méter volt a vízállás, és visszahúzódott az Inn is, a város így túl van a nehezén. A Dunán feljebb, Regensburg és Passau között viszont vészesen meggyengültek a gátak, és Regensburgban katasztrófariadót kellett elrendelni.
Bajorország más térségeiben és Türingia tartományban javult az árvízhelyzet kedd reggelre. Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre emelkedik az áradó folyók vízállása, az ország keleti részén fekvő tartományokban az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak.
Szászországban az Elba éjjel betört a meisseni óvárosba, és fenyegeti Drezdát is. Lipcse térségében hatezer embert kellett biztonságba helyezni a Fehér-Elster áradása miatt. Szász-Anhalt tartomány legnagyobb városában, a több mint 200 ezer lakosú Halléban is kritikus a helyzet a Saale folyón levonuló árhullám miatt.
Az árvízvédelmi munkálatokba hétfőn a Bundeswehr 1400 katonája is bekapcsolódott. A szövetségi kormány támogatást ígért a katasztrófa sújtotta településeknek. Angela Merkel kancellár kedden Passauba utazik, és várhatóan felkeresi a türingiai Greizet, amelynek belvárosát elöntötte a Fehér-Elster.
Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Az esős időjárás június első napjaiban is folytatódott, de kedden már csak szórványos záporok, zivatarok várhatók az árvízzel fenyegetett térségekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


