Júliustól megszűnik a szocpol
Megszűnne a panelhitel- és a bérlakásprogram
A jövő héten dönt a kormány az új lakástámogatási rendszerről. Csökkenhet a kedvezményezett lakás értéke, de nőhet a kamattámogatás mértéke.
2009.06.11 11:25Népszabadság OnlineTucatnyi lakástámogatási formát szüntet meg a kormány július elsejével. Cserébe októbertől új lakástámogatási rendszert vezetne be. Az új program egyetlen elemből áll: kamattámogatást nyújt 35 év alatti fiataloknak új lakás építéséhez, illetve vásárlásához. A támogatás mértéke a kormány elé került előterjesztésben 30 százalék volt, de a miniszterek ezt kevesellték, miközben a támogatandó ingatlan értékét sokallták.
Az új lakás vételára, illetve építési költsége az első javaslat szerint nem haladhatja meg a 30 millió forintot. A döntéshozók az összeg csökkentése mellett különbséget tennének a vidéki és a budapesti ingatlanok közt is. A hitel összege - 30 milliós érték esetén - nem lehet több 15 milliónál (korszerűsítésnél ötmilliónál). A feltételek között szerepel az is, hogy sem a kölcsön felvevőjének, sem házastársának, sem gyermekének nem lehet másik lakása, illetve a korábbi teljes vételárát be kell forgatni az új ingatlanba.
Az adósnak legalább 50 százalékos tulajdonrészt kell szereznie az ingatlanban, és életvitelszerűen ott kell laknia. A jelenleginél sokkal korlátozottabb rendszer a kormány szándékai szerint segít kivédeni az előző programokat jellemző visszaéléseket. A cél nem a gyarapodás, hanem a lakhatásukat önerőből megoldani nem képes családok segítése. Az új rendszer 2,5-3 milliárd forint kiadást jelent évente. További részleteket itt olvashat!
Kapcsolódó írások:
- Nem a vagyonadótól fél az ingatlanpiac
- Filmekkel a szocpolcsalások és az uzsora ellen
- Ketyeg az óra! Indul a nagy roham a szocpolért!
- Nem nőtt jelentősen a kereslet a támogatott hitelek, szocpol iránt
- Megfejik a szocpolt? Milliárdokról van szó!
- Évente mintegy 20 milliárd spórolható meg a szocpolok eltörléséből
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


