Gazdaság
A NAV adatbázisaiban érdemes ellenőrizni a gyanús üzleti partnereket
Egy cég jogszerűtlen működése partnereire is adójogi hatással lehet.
2023.09.08 12:32MTIEgy cég jogszerűtlen működése partnereire is adójogi hatással lehet, ezért érdemes az adóhivatal által közzétett adatokat figyelemmel kísérni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
Egy konkrét esetet ismertetve kiemelték: a NAV revizorai megtagadták egy kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő cég áfa-visszaigénylésének kiutalását, mert nem tett meg mindent azért, hogy elkerülje a közreműködést az adókijátszásban.
A cég már hosszabb ideje partnere volt egy munkaerő-kölcsönző vállalkozásnak figyelmen kívül hagyva az annak jogszerűtlenségéről árulkodó jeleket: megváltozott a cég székhelye, tulajdonosi köre, illetve a fizetési határidőt 30 napról azonnali utalásra változtatták. Az adott vállalkozás például az áfabevallást be nem nyújtók listáján is megtalálhatta volna partnerét, ha felkeresi a NAV honlapját.
A NAV ellenőrei végül a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaságnál a kibocsátott számlák alapján 15 millió forint áfahiányt tártak fel; a cég kölcsönzéskor számlát állított ki, de az áfát már nem vallotta be.
A fentieken túl a revizorok azt tapasztalták, hogy a munkavállalók jogviszonya ugyan rendezett volt, tehát mindenki be volt jelentve, de a béreket terhelő adókat és járulékokat már nem fizették.
Az ellenőrzés eredményeként a partnerek megszüntették szerződésüket. A foglalkoztató a korábban kölcsönzött munkavállalók státuszát is rendezte, saját munkavállalóként jelentette be őket - jelezte a NAV közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Áder János: szerdán nyílik a Planet expo
- 0:30 A játszma nyerte a legjobb filmnek járó díjat a pármai fesztiválon
- 23:30 NAK-FruitVeB: érik a magyar körte, október végéig szüretelik
- 22:30 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki változatos módszerekkel csalt ki több tízmilliót áldozataitól
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06