70 milliárd forintnyi költségvetési bevétel
Sokakat nem zavar a kamatadó
Lehet, hogy a kamatadó felfüggesztése lesz a gazdasági válság hatására formálódó új adócsomag első eleme, ugyanis a hét végén ismét terítékre került a mintegy 70 milliárd forintnyi költségvetési bevételt érintő kérdés.
2009.01.27 11:31MTIA kamatadó felfüggesztésének nem lenne számottevő hatása a befektetések alakulására - mondta a lapnak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst and Young adószakértője, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese azzal érvelt, hogy amikor annak idején a devizabetétekre is adót vetette ki, egyes várakozásokra rácáfolva nem csökkent, ellenkezőleg, tovább nőtt az ilyen jellegű megtakarítások összértéke.
Egy ilyen lépés hatására csak nagyon kevesen vennék elő a vánkos alatt pihenő milliókat - vélekedett a lapnak a szakértő. A kamatadó felfüggesztését a hét végén Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke vetette fel, valamint ugyanerre tett javaslatot a 2009-es költségvetés országgyűlési vitájában a Fidesz is.
Az ellenzéki módosító javaslatot azonban - amely hasonlóan Futó Péter elképzeléséhez két évre kívánta felfüggeszteni a megtakarításokra kivetett húsz százalékos adót - az Országgyűlés nem fogadta el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


