A kihirdetés napjától változhatnak a szabályok
Már idén kedvezőbbek lehetnek az örökösödési szabályok
Jövő január 1-je helyett, már az idén illetékmentessé válhat közvetlen családtagok esetében 20 millió forintig az öröklés, mivel egy erről szóló fideszes módosító javaslatot támogat a kormány, így az várhatóan többséget kap az adótörvények hétfői zárószavazásán.
2008.12.01 18:08MTIA fideszes Répássy Róbert zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványában azt javasolja, hogy az örökösödési illetékre vonatkozó kedvezőbb szabályokat ne január elsejétől, hanem előbb, már a kihirdetés napjától alkalmazzák a folyamatban lévő, jogerősen még el nem bírált ügyekben, mert ez a jogbiztonság szempontjából helyesebb lenne.
A fideszes politikus javaslatát az alkotmányügyi bizottság és a kormány is támogatja.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta: ezzel megelőzhető, hogy egyes ügyek "elfektetésével" már a kedvezőbb szabályok alapján kerüljön sor az illetékkiszabásra, míg más esetekben - a normál ügymenetben - még a régi, kedvezőtlenebb szabályok alapján állapítsák meg jogerősen az illeték mértékét.
Az Országgyűlés múlt héten döntött az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról, és elfogadta az eredetileg az MDF által kezdeményezett, végül a költségvetési bizottság által benyújtott illetéktörvény-módosítást.
Ez a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentessé teszi az öröklött vagyonnak azt a részét, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál.
Ezt a szabályt a jövő év első napján illetékkiszabásra benyújtott ügyekben kellene alkalmazni, de megengedi a módosítás azt is, hogy a még jogerősen el nem bírált ügyekben is a kedvezőbb szabályt alkalmazza a hatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


