Mától új közlekedési miniszter kezdi meg munkát
Az adótörvényekről dönt a Ház
Az adó- és járuléktörvények, valamint a 2009-es költségvetést megalapozó jogszabályok módosításáról dönt ma az Országgyűlés, amely az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter eskütételével kezdi munkáját.
2008.12.01 08:14MTIA személyi jövedelemadó törvény úgy változik, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból. Vagyoni típusú adó lesz a cégautó adója, amely 1.600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint évente.
A változások között szerepel, hogy a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál. Napirend előtt teszi le az esküt Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium eddigi államtitkára. Az új tárcavezető Szabó Pált váltja, aki október 6-án, a Monorierdőnél történt, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt lemondott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06