Költségvetés
Varga Mihály: jövőre sokkal kevesebb adót kell fizetni
Az elfogadott adómódosítások könnyebbé teszik a családok megélhetését, a kormány számításai szerint egy átlagos, kétgyermekes, négytagú család adófizetése 85 ezer forinttal csökken 2017-ben.
2016.06.07 13:27MTIJövőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.
Az elfogadott adómódosítások könnyebbé teszik a családok megélhetését, a kormány számításai szerint egy átlagos, kétgyermekes, négytagú család adófizetése 85 ezer forinttal csökken 2017-ben - mondta a miniszter.
Jövőre mintegy egymilliárd forint többlet marad a kisgyermekes családoknál azáltal, hogy kiterjesztik az adómentességet a bölcsődei és óvodai szolgáltatások térítési díjaira.
Varga Mihály szavai szerint az elmúlt tíz év legnagyobb forgalmiadó-csökkentését hajtották végre: a parlament döntése következtében jelentősen csökkenni fog a baromfihús, a tojás és a tej áfája 27-ről 5 százalékra, emellett jövőre 27 százalékról 18 százalékra csökken az éttermi szolgáltatások és az internetszolgáltatás áfájának mértéke is.
Megjegyezte: a parlament által elfogadott adótörvényekkel kedvezően változnak a cafeteria-szabályok. A parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá: a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen nyújthat a munkáltató, a többit SZÉP-kártyára utalhatja.
A miniszter jó kompromisszumnak nevezte az elfogadott szabályokat, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadóknak nem érdemes trükközni a cafeteria 100 ezer forintos készpénzes részével, nem érdemes azt beépíteniük a bérbe. Az adóhivatal formanyomtatványán kell ugyanis nyilatkozniuk arról, ha jövedelemcsökkenés volt a cégnél, amelyet a NAV ellenőrizni fog - tette hozzá a miniszter.
A munkáltató elszámolási kötelezettsége megmarad, azon nem kívántak módosítani, ezen az összegen plusz járulékteher nem jelentkezik - jelezte, hozzátéve: nem félnek attól, hogy visszaélések lesznek.
Kitért arra is, a most elfogadott jogszabály-módosításokkal annak a lehetőségét is megteremtették, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatoknál a költséget a munkáltató el tudja számolni adómentesen.
Varga Mihály arról, hogy az utalványpiacra visszatérhetnek-e a külföldi szolgáltatók, elmondta: még nincs döntés. Van az Európai Bíróságnak egy ítélete, ezt a kormány megvizsgálja és be fogja tartani. Az utalvány-piacnak is azokat a szabályokat kell alkalmaznia, amelyek más magyar jogszabályokkal és az uniós előírásokkal is összhangban vannak - mutatott rá.
Az áfacsökkentésekhez kapcsolódóan a miniszter megjegyezte azt is, hogy 2018-tól vezetik be a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást, amelyet kizárólag turisztikai fejlesztésekre lehet felhasználni.
Kitért arra is, hogy kilenc milliárddal lesz kedvezőbb a munkaadók helyzete, ha olyan dolgozót foglalkoztatnak, aki távolabbról jár be munkahelyére.
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) 25 helyett 50 fős foglalkoztatottságnál lehet igénybe venni.
A kártalanításra vonatkozó adóelszámolás lehetősége is módosul - mondta, és kitért arra is, hogy kétszázezer forintos tartozásig automatikus pótlékmentes részletfizetésre lesz lehetősége a magánszemélyeknek.
Kiterjesztik a reklámadót azon eddig nem adózó reklámtevékenységekre (Google-adó), amelyeket ilyen internetes portálokon lehet igénybe venni.
Alapvető változás, hogy a jövedéki adóról teljesen új törvényt fogadtak el. Kiemelte: azt tervezik, hogy a jövedéki adóbevallásoknál semmiféle papírmunka a jövőben ne legyen.
A borászatok 95 százalékát kedvezően érinti, hogy minden jövedéki adó jellegű adminisztrációs kötelezettségtől mentesülnek, és a jövőben ez csak a hegybírókat terheli.
A miniszter "a titkosítási törvényre" vonatkozó újságírói felvetésre azt mondta: az érintett állami cégek teljesen piaci körülmények között tevékenykednek. Mérlegük, beszámolójuk továbbra is nyilvános lesz, ezekbe bárki betekinthet - jelezte.
Varga Mihály a Kúria devizahiteleseket érintő jogegységi döntéséről azt mondta: azt a kormánynak még tanulmányoznia kell. A devizahitelek kivezetése a piacról lényegében megtörtént, már csak azokat a jogi szabályokat, tételeket kell "elvarrni", amelyek még nyitottak. Érdemi változás a devizahitelek megítélésében a döntés következtében sincs, továbbra is cél, ezek a hitelek ne termelődjenek újra.
A miniszter további kérdésre a jegybank előző napi, költségvetésre vonatkozó jelentéséről közölte: figyelembe veszik az MNB véleményét, és bíznak abban, hogy az év hátralévő részében a gazdasági növekedés úgy fog alakulni, ahogy tervezték, a 2,5 százalékos idei növekedési kilátáson nem kívánnak változtatni. Eddig az adóbevételek időarányosan teljesültek - mondta. Szólt még arról, hogy a kormány elfogadott egy olyan módosítócsomagot, ami felgyorsítja az uniós támogatások kifizetését. Lehetővé teszik, hogy az előlegben kifizetett összege az eddigi 50-ről akár 100 százalékra nőjön, és gyorsabban tudják igénybe venni a pályázók a pénzt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06