MGM
Több ezer házaspár még kihasználhatja ezt az adókedvezményt
46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek, akik mind kérhetnék az "állam nászajándékot".
2016.05.17 11:03MTIMintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forint adókedvezmény lehívására - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (MGM).
A KSH statisztikája szerint csaknem 46 ezer házasságkötés volt 2015-ben, 7 ezerrel több, mint 2014-ben.
Közleményében a szaktárca kiemelte: tavaly 12 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét, ez töredéke annak, ahányan ténylegesen élhettek volna a kedvezménnyel.

A szaktárca számítása szerint a 46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek, akik mind kérhetnék az "állam nászajándékot".
Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azok most még kérhetik: a mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.
A közlemény szerint a kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap az első hónap - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az NGM közleményében hangsúlyozza: a kormány Európában egyedülálló módon támogatja a családalapítást, 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye. A szabályozás egyszerű, a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek.
A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06