Adózás
Pénztárgépek: tönkreteszi a masszőröket a kötelező kassza
A masszőrök azt is furcsállják, hogy a fodrászok, kozmetikusok kikerültek abból a körből, amelynek online pénztárgépet kell használnia, nekik pedig kötelező lesz a kassza.
2016.05.14 02:27MTIA masszőrök nem tudják kigazdálkodni a pénztárgép beszerzését és használatát, ezért vagy befejezik tevékenységüket, vagy feketén folytatják - közölte az onlinekassza.hu hírportál.
A szakportálnak a Masszőrök Egyesületének vezetője, Podhorszki Tibor azt mondta, a legtöbb masszőr fizikai közérzetjavító szolgáltatást végző vállalkozóként működik.
A masszőrszakma ugyanakkor speciális, nem lehet egyfolytában masszírozni, mert ez megterhelő fizikai tevékenység. Ezért a bevétellel sem lehet úgy kalkulálni, mint egy kereskedő esetében, ahol folyamatos az üzletmenet - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy különösen a házhoz járó masszőrök lesznek nehéz helyzetben, mert nekik a drágább, hordozható pénztárgépet kell beszerezniük.
Az egyesület elnöke közölte, az egyéni vállalkozó masszőrök többsége a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózik, vagyis évi 6 millió forint bevételig mellékállásban 25 ezer, főállásban havi 50 ezer forint átalányadót fizet. Ezt a bevételi plafont szinte lehetetlen túllépni.
Akkor is ennyi az adó, ha a pénztárgép kimutatja, mennyi volt a pontos bevétel, tehát a masszőrök esetében az online kassza csak fölösleges kiadást jelent - emelte ki.
Szerinte jellemzően csak havi 30-60 számlát állít ki átlagban egy masszőr, ezt váltaná ki a drága pénztárgép.
A masszőrök azt is furcsállják, hogy a fodrászok, kozmetikusok kikerültek abból a körből, amelynek online pénztárgépet kell használnia, nekik pedig kötelező lesz a kassza.
Az egyesület vezetője szerint a lépés átgondolatlan. Arról sem tudnak még semmit, hogy a kormány az első ütemhez hasonlóan támogatja-e, és milyen mértékben a kasszák beszerzését.
Az egyesület ezért petíciót készít, amelyet eljuttatnak az illetékesekhez és bíznak benne, hogy szakmai egyeztetésen sikerül megoldást találni - közölte a szervezet vezetője.
Az onlinekassza.hu a NAV sajtóirodájától kapott tájékoztatás alapján közölte: a 2016 áprilisi állapot szerint a fizikai közérzetet javító szolgáltatást 7021 aktív egyéni vállalkozó és 2342 aktív társas vállalkozás jelöli meg főtevékenységeként, melléktevékenységként 6927 aktív egyéni vállalkozó és 9520 aktív társas vállalkozás végzi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


