Többletteher
Fájhat a magánszállásadók feje az online pénztárgépek miatt
Az év végéig a magánszállásadóknak is át kell térniük az online pénztárgépek használatára, ami jelentős többletterheket ró majd rájuk. Ez sokakat késztethet arra, hogy hivatalosan feladják tevékenységüket, és a feketegazdaságban folytassák azt.
2015.07.07 07:41MTIJelenleg mintegy kétszázezer férőhely van a magyarországi magánszálláshelyeken, legtöbbjük a Balaton körül, Siófokon és környékén például 12 ezer ágy. Több, a falusi turizmusban részt vevő magánszemélyt tartanak számon Heves megyében, Borsodban, Baranyában, illetve általában a borvidékek, tavak közelében.
A törvényesen bejegyzett falusi szállásadók száma valamivel több mint 2800, azt azonban nem lehet megbecsülni, hányan végzik a tevékenységet szabálytalanul - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
Hozzátette, hogy 2009-ben még 7400 magánszállásadót jegyeztek, ám a belföldi turizmus válság miatti visszaesése, illetve az adómentesség eltörlése megtizedelte az ágazatot.
A szakember szerint a piac szereplői jelenleg is átláthatóan működnek: havonta elektronikusan jelenteniük kell az adóhatóságnak forgalmukat, továbbá az önkormányzatok is folyamatosan ellenőrzik az idegenforgalmi adó beszedését a szálláshelyeken megforduló vendégek száma alapján.
"Az online pénztárgépre való átállás célja nyilvánvalóan a piacfehérítés. Azonban folyamatosan egyeztetünk az érintett minisztériumokkal, el akarjuk érni a rendelkezés enyhítését, mert indokolatlanul nagy terhet ró erre a kis bevételű turisztikai területre" - mondta Szabó Géza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


