NAV
Több tízezer hamis cipőt és ruhaneműt foglaltak le
Több mint 21 ezer pár hamis cipőt és papucsot, 13,5 ezer hamis pólót és nadrágot, valamint 3 ezer hamis baseballsapkát foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Budapesten, az áruk összértéke csaknem 200 millió forint.
2015.02.28 09:32MTISuller György Attila szóvivő tájékoztatása szerint a pénzügyőrök egy kőbányai gyártelepen lévő raktárnál ellenőriztek, ahol két távol-keleti férfi éppen lábbeliket rakodott. A férfiak a pénzügyőrök láttán egy kulcscsomót próbáltak a dobozok közé rejteni. Kiderült, hogy a kulcsok további három raktárt nyitnak, ezeket a NAV járőrei szintén átvizsgálták, s több mint 21 ezer pár, védjeggyel ellátott, 150 millió forintot meghaladó összértékű cipő és papucs került elő.
Hasonló eset történt egy másik ellenőrzéskor is - írta a szóvivő. Egy távol-keleti nő amint meglátta a pénzügyőröket, egy kulcscsomót próbált a csizmájába rejteni. Az igazoltatás után a kulccsal kinyitottak egy raktárt, és ott összesen 13 515 darab, különböző védjeggyel, illetve márkafelirattal ellátott nadrágot és pólót találtak, amelyek értéke megközelíti a 34 millió forintot.
Egy harmadik raktárnál a járőrök ugyancsak egy távol-keleti férfira lettek figyelmesek, akit igazoltattak, és a nála talált kulccsal kinyitották az épületet, ahonnan csaknem 3 ezer darab, különféle márkák felirataival ellátott baseballsapka került elő 5,8 millió forint értékben.
A megtalált ruhaneműk és lábbelik silány minőségű hamisítványok, ezért azokat a pénzügyőrök lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok, illetve szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - közölte Suller György Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


