Mindent látnak
Idén is mindent ellenőriz a NAV
Az adóhatóság revizorai az idén is mindent ellenőriznek, amit tavaly, így fókuszban marad többek között az internetes kereskedelem, kiemelt figyelemre számíthatnak az egyéni vállalkozók, a pénztárgépek használatát pedig kockázatelemzésen alapuló ellenőrzés váltja fel.
2015.02.19 12:06MTIVarga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese elmondta: az adóhatóság négyezer revizora közel négymillió vizsgálatot végzett 2014-ben. Tavaly 225 ezer vizsgálat nyomán több mint 582 milliárd forintnyi megállapítás született.
A feltárt nettó adókülönbözeten belül az áfa részaránya tovább nőtt, 86,5-ről 89,6 százalékra, míg az szja 3,9 (2013-ban 5,1), a társasági adó 1,7 (2013-ben 3,8), a járulékok 2,5 (2013-ban 2,3), az egyéb adónemek 2,5 (2013-ban 2,3) százalékot képviseltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


