Elfogadták a költségvetést
Se új adó, se adóemelés - ilyen az év Nagykanizsán
A város pénzügyi helyzete stabil, de takarékos gazdálkodást várnak el az intézményektől és a hivataltól.
2015.02.13 14:47MTIÚj adót nem vet ki és az eddigieket sem emeli meg Nagykanizsa önkormányzata, amely a tavalyi tartalékok felhasználásával fogadta el idei költségvetését - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) elmondta: 11,6 milliárd forintos bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el költségvetését csütörtökön a város közgyűlése.
A bevételi oldalon 8,6 milliárd forint szerepel, amelyet a tavalyi 2,2 milliárd forint működési és 0,8 milliárd forint fejlesztési célú maradvánnyal egészített ki az önkormányzat.
A polgármester hangsúlyozta: sem új adó kivetésére, sem pedig a meglévő helyi adók emelésére nincs szükség.
Hozzátette, hogy a város pénzügyi helyzete stabil, de takarékos gazdálkodást várnak el az intézményektől és a hivataltól.
Az egyes tételeket sorolva említést tett arról, hogy Nagykanizsán a munkahelyteremtést kiemelten kezelve 50 millió forintot különítettek el azon vállalkozások támogatására, amelyek új dolgozóknak biztosítanak álláslehetőséget. Az ipari park bővítésére 315 millió forintot szánnak, további 70 milliót pedig ingatlanvásárlásokra.
A város 3,2 milliárd forintot költhet idén beruházásokra, amelyek közül jelentősebb a városközpont folytatódó korszerűsítésére szánt 900 millió forint, amelyből 433 milliót támogatásból fedeznek majd. Folytatódik a szociális célú városrehabilitációs program is, amelyre 511 millió forintot fordítanak - sorolta Dénes Sándor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06