NAV
A jövő hét közepéig megérkeznek az adóbevallási csomagok
Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyén kap információt a teendőkről.
2015.01.23 10:11MTI
Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyi jövedelemadó-bevalláshoz (szja-bevallás) szükséges csomagot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A közlemény szerint minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyén kap információt a teendőkről.
A papíralapú szja-bevallást nyújtók közül több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat.
A közlés szerint így alig több mint egymillió adózó kapja meg a bevalláshoz szükséges teljes nyomtatványcsomagot, amelynek minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában.
Az adóhivatal tájékoztatásában emlékeztet, hogy azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, február másodikáig nyilatkozhatnak ennek igényléséről munkahelyükön. Február 16-áig pedig az egyszerűsített bevallás választásáról szóló nyilatkozatokat kell elküldeni a NAV-nak.
Az egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett őstermelők és magánszemélyek február 25-ig kötelesek elkészíteni az szja-bevallásukat.
A munkavállalók részére a munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás kiadásának határideje április 30., végül pedig május 20-ig kell az adóbevallást beküldeni, és az 1+1 százalékról rendelkezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


