Tetten érte a NAV
Több mint 10 milliós bírságra számíthat a "vasazó" férfi
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei tetten értek Abonyban egy fémfelvásárlót, aki illegális fémkereskedelem miatt több mint 10 millió forint bírságra számíthat.
2014.10.20 19:33MTIA NAV honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a pénzügyőrök a rendőrséggel közösen ellenőriztek a Pest megyei városban, amikor meghallották, hogy a környéken hangosbemondóban fémhulladék felvásárlását hirdetik.
A pénzügyőrök felkeresték a felvásárlót, aki egy személyautóval és utánfutóval járta a környéket. Amikor megállították épp egy családi ház tulajdonosától akarta megvenni a ház elé kirakott hulladékfémet.
A közlemény szerint az ellenőrzés közben kiderült, hogy a felvásárló 20 éve foglalkozik lomizással, és a fémtörvény hatálybalépése óta már több mint 45 tonna különféle fémhulladékot adott le a fémkereskedőknek. Az utánfutójában lévő 180 kilogramm háztartási fémhulladékot és a szállításra használt gépkocsit a pénzügyőrök lefoglalták.
Az illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a „vasazó” férfi több mint 10 millió forint bírságra számíthat.
Általános esetben a hulladéktörvény alapján a lomizás lopásnak minősül, így ebben az esetben is a rendőrség vizsgálja a megtalált fémhulladék eredetét, és annak lezárása után teszik meg a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06